2013. december 26., csütörtök

Sült zöldségek jénaiban

sütés előtt
Egy baráti partira hozott hasonlót Debi barátosném, bár ő sült csirkecombokkal hozta, de akkor nagyon megízlett. Sosem gondoltam volna például, hogy a céklát is lehetne ilyesmire használni. Az összetevők szabadon variálhatók, én is azt tettem bele, amit a hűtőben találtam, és amiről úgy gondoltam csak fokozhatja az ízgatást! Nekem nagyon bejött, sajttal egytálételként szolgált, de természetesen köretként is tökéletes. Egészen más az íze, mintha serpenyőben készülne.


más összesülve






Hozzávalók (min. 3 fő részére bőségesen elég):
1 padlizsán
2 lilahagyma
1 nagy vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 cékla
1 nagy répa
2 paradicsom
4-5 fej gomba
himalája só
provánszi fűszerkeverék

tálaláskor kis reszelt sajttal




A fentieket nagyobb kockákra vágtam, a hagymát félbe, majd karikákra, a répát szintén. Az egészet olajsprével kifújt jénaiba helyzetem, picit sóztam, ill. adalékmentes provánszi fűszerkeverékkel fűszerztem, és készre sütöttem 180 fokon. Pontosan nem rémlik mennyi időt vett igénybe, m. közben vagy 2-3 süti is sült még. Kb. 1 óra lehetett, m. hideg sütőbe tettem.



2013. december 2., hétfő

Töltött sütőtök

Egy barátnőmtől kaptam a recept alapötletét, mivel emlékezetből probáltam reprodukálni, az eredetitől eltér, de nekem nincs hiányérzetem ezzel kapcsolatban. Köretként (valamilyen husi mellé, főént fiúknál:) v. önmagában is finom és laktató. Kb. 2-3 fő részére elegendő.

Hozzávalók:
1 sütőtök
só, bors
2-3 gerecz fokhagyma
10 - 15 dkg feta sajt (vagy krémfehér sajt)
kakukkfű

A sütőtököt alaposan megmossuk, hosszában vágom ketté, kikaparom a belsejét. Megsózom, borsozom, fokhagymával megtűztelem. Hagyományos módom elkezdem sütni (általában 180 fokon, alsó-felső sütéssel). Mikor már félig megsült, kiveszem és kikaparom a belsejét. Ha elég puha, akkor villával összenyomom, ha nem összeturmixolom a fokhagymával együtt. A villával durvára összenyomkodom a fetát és hozzákeverem a sült tökhöz, utánaízesítek ha kell, ill. a kakukkfüvet hozzákeverem, majd az egész keveréket visszatöltöm a tök héjába és készre sütöm. Nekem nagyon bejött és szezonja van!

Az eredeti recept itt található: http://www.rivercottage.net/recipes/stuffed-butternut-squash/

Tofus cézársaláta

Hozzávalók (2 főre):
1 doboz (kb. 150g) natúr tofu
1 dl szójaszósz
2 ek olivaolaj/kókuszolaj stb.
fél jégsaláta
10 dkg vegyes magvak
15 dkg telj.kiőrlésű pita (vagy kenyér)
1-2 kápia paprika
20 dkg koktélparadicsom
2 szál újhagyma (vagy póréhagyma)
fél kígyóuborka
natúr salátafűszer
1 ek balzsamecet

Először a tofut vágom kockára és szójaszószba forgatom, kb. fél órára. Közben a hozzávalókat apróra vágom, tálba helyezem, megfűszerezem. A magvakat serpenyőben megpirítom, olaj és minden zsiradék nélkül, ugyanígy a pitakockákat/kenyérkockákat. Majd kevés zsiradékon a tofut megpirítom. Ezt a salátára helyezem, majd a kenyérkockákat is ráteszem, végül megszórom a magvakkal és meglocsom picit a balzsamecettel.

2013. október 23., szerda

Gyümölcs torta csak gyümölcsből



Az ötlet onnan jött, hogy az óvodába nem lehet saját készítésű tortát vinni, csak számlával igazoltan vásároltat. Én azonban szerettem volna saját kezűleg készíteni neki a tortáját, így jött az ötlet. Mivel gyümölcsöt lehet bevinni, így kreáltam neki egy csak gyümölcsből álló tortát. :) A gyerekeknek nagyon ízlett, az óvónők pedig örültek az egészséges csemegének. :) 

Lazac steak medvehagymás tejszínes mártással

Hozzávalók:

lazac steak
2 csipet medvehagyma
1 kk mustár
1 dl főzőtejszín

frissen őrölt tarkabors
fél fej hagyma
szőlőmagolaj/olívaolaj
basmati rizs


Legelőször a rizst kezdtem főzni, mire az megfő, a hal is elkészül. 
A hirtelen sütés során az összes íz, nedvesség tökéletesen megmarad a gyorsan képződött kéreg alatt, amit így készítettem. A teflonedényt felforrósítottam, majd a szobahőmérsékletű, sózott-borsozott lazacot ráhelyeztem a felforrósodott olajra. A hőfokot azonnal visszavettem közepesre, és 2-3 percig sütöttem mindkét oldalát. Miután a halat kivettem, a fél fej hagymát megpirítottam az olajon, kiszedtem, majd a tejszínt beleöntöttem az edénybe, hozzáadtam két csipet medvehagymát, és egy kávéskanálnyi mustárt, így besűrísetettem. 
A halra rácsorgattam az öntetet, tálaltam mellé a rizst és a sült hagymát, majd élveztem az ízeket. :) 

Epres sütemény


Hozzávalók:

    40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
    20 dkg kókuszzsír
    25 dkg xilit
    1 tojás
    1 cs sütőpor
   1 kg eper
   zabkorpa

A sütőt bekapcsoltam (180 fok, also-felső sütés). A lisztet tálba tettem, hozzáadtam a kókuszzsírt, összemorzsoltam. Hozzáadtam a xilitet, sütőport és a tojást, majd tésztát gyúrtam belőle. Kettévettem, az egyik felét beleterítettem a tepsibe, megszórtam zabkorpával, hogy ez feligya az eper levét. A felnegyedelt epret erre raktam rá, a maradék tésztát pedig rámorzsoltam. 45 percig sütöttem. 

Kókuszkrémes kókusztorta


A tésztához: 
7 tojásfehérje
6 ek hidegvíz
15 dkg xilit/erythritol
20 dkg kókuszreszelék
1 púpos ek. zabpehelyliszt
1 cs sütőpor

A krémhez:
10 dkg kókuszzsír
10 dkg xilit/eríthritol
10 dkg kókuszreszelék
6 ek tej

bármilyen savanykás lekvár (nekem sárgabarack volt eltéve xilittel)

A sütőt bekapcsoltam (hőlégkeverés 180 fok), a formát kikentem, kiliszteztem. Ezek után a tojásfehérjéket keményre vertem a vízzel, majd a xilittel. A lisztet összekevertem a kókuszreszelékkel, és a sütőporral, majd ezt hozzákevertem a felvert habhoz. Beleöntöttem a formába, és tűpróbáig sütöttem. 
Miközben sült, elkészítettem a krémet. Mikor a sütemény megsült, és valamelyest kihűlt, kettévágtam, az egyik felét megkentem a lekvárral, a másikat a kókuszos krém egy részével. Összeborítottam, és a maradék kókuszkrémet a tetejére kentem.