a tésztához:
20 dkg tk tönkölybúzaliszt
20 dkg zabpehelyliszt
20 dkg vaj
4 ek xylit
2 tojás
pár kanál tejföl
kevés zabkorpa
durvára vágott/darált dió
egy tojás a kenéshez
A töltelékhez:
1 kg pucolt alma
3-4 ek xylit
fahéj
citromlé
A tésztához valókat összekevertem, annyi tejfölt adtam hozzá, hogy jól gyúrható tészta legyen, majd betettem a hűtőbe pihenni egy fél órára.
Az almákat megpucoltam, lereszeltem nagylyukú reszelőn, tettem hozzá egy kis citromlevet, meg egy kevés fahéjat, majd botmixerrel kicsit pépesítettem.
A tésztát két részre osztottam, két sütőpapír között közepes méretű tepsihez méretezve kinyújtottam, az első réteget papírral beraktam a tepsibe, majd szórtam rá kevés zabkorpát, és a durvára vágott diót, így nem ázik el az alsó réteg. Erre terítettem rá a tölteléket, majd a másik réteg tésztát.
Egy tojást felvertem, azzal megkentem a tetejét, megszúrkáltam, és 180 fokon, alsó-felső sütésen 45 percet sütöttem. Nagyon finom lett. :D