2018. március 29., csütörtök

Tojás wrap

Hozzávalók:
2 tojás
1 tk vaj

Alapjában véve minden további finomsággal bővíthető. Lehet a tojásba még tenni kismillió fűszert, parmezánt vagy reszelt sajtot, zöldségeket, és a töltelék is teljesen szabadon választható, az enyémben éppen lazac steak volt, de sonka, gomba, kolbász, zöldségek... a lehetőségek tárháza végtelen. :)
A tojást felütöm, belekeverem, amit szeretnék, beleöbtöm egy előre melegített serpenyőbe, amiben a vajat előre felolvasztottam. A közepébe beleszórom amiket tölteléknek szeretnék. Lefedem. 3 percig sütöm. Mikor kész, finoman kicsúsztatom a serpenyőből és feltekerem. Kész.
Én kettőt készítettem, mert a lazac egybe nem fért bele, de esélytelen volt mindkettőt megenni. Így az egyik a vacsorám volt, a másik a reggelim lett. Melegítve is finom. :)


 

2018. január 9., kedd

Bundáskenyér kicsit könnyítve

 


A szokásos módon felverjük, ízesítjük a tojást, beletesszük a teljes kiőrlésű kenyeret (lidl-ben rivercote vagy ceres tk tönköly kenyér nálam a befutó). Ezek után viszont az olaj helyett a sütőbe kerülnek. 200C-on 6-8 perc alatt készre sütjük.