kicsit nagy adag, de 10-en ettünk belőle és még maradt kb. 2 porciónyi
1kg 20 dkg pulykamell
1 fej vöröshagyma
1 fej lilahagyma
1 szár póréhagyma
3 ek olivaolaj
só, fehérbors
oregánó
1 dl worcester szósz (ízlés szerint picit több)
A lila és vöröshagymát üvegesre párolom az olajon egy serpenyőben, majd beleteszem a póréhagymát is. Erre teszem a csíkokra vágott pulykamellet - amit sózok-borsozok - és picit megfuttatom, míg fehér nem lesz, majd átteszem egy vastagabb aljú edénybe, ahol puhára tudom párolni. Áthelyezés után ízesítettem még sóval-borssal, ill. szórtam meg oregánóval ízlés szerint (kb. 3-4 tk.) és locsoltam meg a W.szósszal. Készre pároltam.
A serpenyőben mexikói vegyes zöldséget pároltam közben egy kis olivaolajon és póréhagymán, ill. főztem ki hozzá hajdinát is (hasonlóan elkészítve, mint a rizst). Laktató, változatos ízű ebéd lett. A család hagyományosabb ízeit kedvelő tagjai szerint kicsit túl intenzív lett az íze, a másik felének meg pont emiatt tetszett, tehát a szósszal eszerint kell bánni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése