Ezt a receptet a fantáziám ill. a hűtő tartalma kreálta, és az ebédvendégeink nevezték el :) Íme:
5o dkg szűzpecsenye
2,5 dl fehérbor
só, durvára vágott színesbors
2 kápia paprika
1 vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma (+ kis fokhagyma granulátum)
3 kanál olivaolaj
1 cukkini
2 marék zöld olivabogyó
1 közepes fej brokkoli
A húst vékony csíkokra szeltem, közben az olivaolajon megpároltam az apróra kockázott vöröshagymát, majd a húst ezen kezdtem párolni, miután sóztam-borsoztam. Már mikor levet eresztett, belepréseltem a fokhagymát (ez azért fontos h. a f.hagyma ne égjen meg), hozzáöntöttem a fehérbort és fedő alatt a serpenyőben majdnem készre pároltam. Közben a brokkolit rózsáira szedtem, és sós vízben nem egészen készre főztem. Mikor a hús már majdnem kész lett, beletettem a felkockázott paprikát és cukkinit, együtt párolódtak, míg a hús teljesen jó nem lett (fontos kostolni, ha kell érdemes utána fűszerezni). Legvégül a hosszant négybe szelt olivabogyókat és a megfőtt, szintén hosszant felvágott brokkoli rózsákat is a serpenyőbe tettem és néhány percig - takarék lángon - együtt párolódtak h. az ízek összeérjenek.
megj: Elvileg a töltött káposzta, borjúpörkölt, kacsasült mellé készült könnyedebb alternatívának a karácsony másnapi ebéd-asztalra, de igen meglepődtem, mikor a 9 fős asztaltársaságból 7-en ezzel kedték a szedést, és ízlett nekik :) Lehet önmagában v. rizzsel szervírozni.
már ezerszer akartam írni csajok hogy szuper a blog!!!!!!!!!! nagyon tetszenek a kaják, alig várom h kipróbáljam őket!!!! így tovább, mindig benézek ám! :)
VálaszTörléspuszik
K.
Köszönjük, h. most meg is tetted! :) Sok sikert a főzőcskéhez, örömmel vennénk ha akkor is írnál, mikor beszámolsz hogy sikerültek! Aztán mi is igyekszünk bővíteni folyamatosan! :)
VálaszTörlés